Nagy kis ország

Tényleg, de tényleg a természetszerető emberek célpontja.

Szlovénia több és kevesebb annál, amit a hirdetésekben látsz. A szenzációs turisztikai reklámszövegek mögött lehet, hogy nincs az, amit az attrakciókra (kacsalábon pörgő-forgó turisztikai tökönrúgás) vágyó, magas ingerküszöbű emberek várnak, de minden benne van, amire a természetkedvelő, természetjáró, természet iránt kíváncsi és érzékeny emberek számára fontos és különleges. És az sokkal de sokkal több mint ami az újságcikkekben, hangzatos hirdetésekben olvashatsz.

Szlovénia kicsi, szimpatikus, barátságos ország, ami nagyra nőtt a szememben.

És így állnak erdőkkel Európában.
Szép. Szimpatikus.

Egy éve, egy munkával töltött kéthetes dél-európai út után Szlovénián keresztül utaztunk haza (nappal, amikor láttuk is az országot), és akkor, a rekkenő nyári hőségben tűnt fel, hogy itt minden zöld, nincs kiégve a fű, nagyon szép a táj. Nagyon megragadó volt.

Szinte ezzel egyidőben egy megbízást kaptam egy barlangos film elkészítésére, amelynek egyik inspirációja a Skocjan-barlang látogatóközpontja és az ott készült film volt. 

Eljött az idő tehát, hogy eltöltsünk pár napot Szlovéniában! 

A barlanglátogatást kiegészítettük pár nap tengerparti kiruccanással Az idén pedig, egy hosszú hétvégén, következtek a hegyek. Különösen a Soca-folyó völgyére voltam kíváncsi. No meg az erdőkre. Mivel nem szeretek csak turistáskodni, ezért minden esetben figyelek a turizmus szervezésére, természetvédelemre, életmódra, a helyben élők és természet kapcsolatára, meg egyáltalán mindenre, ami otthon is hasznosítható.

Időben visszafelé haladva, kezdem a friss élményekkel.

Csak három nap túrázást terveztünk a Triglav Nemzeti Parkban vagy annak környékén. Botcsinálta fotósként érdekelt a Soca-folyó völgye is, ami az interneten látható felvételek alapján nagyon attraktívnak tűnt. Mint sok embert, engem is ellenállhatatlanul vonz a természet szépsége. 

Későn fogtunk bele a szálláskeresésbe, ezért korlátozottak voltak már a lehetőségek, de végül nem bántuk meg. Egy hegyi kunyhóban, a Koca Gozduban foglaltunk szobát.


Természetesen egy túra akkor az igazi, ha minden másodpercet hasznosan töltünk (valójában nem, mert a regenerálódásra, pihenésre is figyelni kellene), ezért éjjel indultunk, és úgy terveztük, hogy azonnal belevágunk a sűrűjébe. Első megálló: Bled.

Szlovénia annyira kimaradt az életemből eddig, hogy a Bledi-tó is csak fotókról volt ismerős. Az egész estés vezetés után tehát megálltunk itt. Nagyon festői az odavezető út egyébként.

Egy kicsit giccsesre utómunkázva ugyan, de hát ez van :)

Bled egy tökéletes állomás annak, aki pár laza, sétálós, nyugodt napot el szeretne tölteni Szlovéniában. Tökéletesen indulhatnak a reggelek és érhet véget itt egy aktív nap a tóparton, a tó melletti kávézókban, éttermekben. Szerintem a környékbeli erdő kisebb-nagyobb túrákra kiválóak lehetnek.

A turistamágnes fotók a világ minden tájáról vonzzák ide az utazókat. Sokan talán nem is túráznak, csak készítik az instagram-kompatibilis fotókat. Szép a hely, de nem ezért jöttünk, természetesebb környezetre vágytunk. Sok ember egyébként furcsamód megelégszik azzal, hogy pipa, jártam itt. 

Na szóval, pipa, jártam itt. :)

A tóparti sétányon azért mentünk egy keveset. Többnyire még csak a helyiek futottak, úsztak, eveztek, pár lelkes távolkeleti turista fotózott. 

Az gyorsan lejött, hogy itt figyelnek a környezetre, elektromos kisautóval járnak körbe a sétányon és szedik a szemetet, mindenhol ott vannak az irányító táblák, rendben van tartva a tó környezete. Az házak, nyaralók, parkok őrzik a monarchia (vagy a királyság?)  örökségét, bár van néhány modern, vagyis a szociban épült,  oda nem illő épület is.

Szerintem jó lehet itt élni. 

Néhány helyi arc horgászott. Mintha valamilyen kommandós osztag horgászversenyt rendezett volna. Terepruházatba öltözött, 30-as, 40-es tetovált férfiak lógatták a damilt a vízbe, felszerelésük is olyan volt, mintha katonai boltban szerezték volna be. Komor, sötét volt minden cuccuk. Hagyományőrző horgász hadtest? Inkább nindzsáknak tűntek, némi viking beütéssel (ajaj).

Az egyik, elhagyatottságot sugárzó, szocialista örökségnek tűnő épület tövében egy hajléktalan aludt. Kiszolgáltatottan, mély álomba merülve, egy homályos sarokban kucorogva, betakarózva egy sötét takaróval. Körülötte csomagok, az összes vagyona, gondoltuk.

Hajléktalan Bledben? Elhittétek?
Persze, hogy furcsa volt. Visszafelé sétálva láttuk, hogy ő is egy nindzsaviking horgász kommandós, csak átaludta a hajnalt, de most bevetésre készen állt, a zsinórokat áztatta már a vízben.

Na akkor, ennyi volt Bled, irány a Soca. 

A Soca Szlovéniában ered, Olaszországban éri el a tengert. Olaszba’ Isonzó a neve. Így már ismerősebb a számunkra. Az I. Világháborúban itt húzódott az Osztrák-Magyar Monarchia védelmi vonala, amelyet az olaszok kitartóan próbáltak áttörni. A véres harcok során itt esett el a legtöbb magyar katona a háború alatt. Ezen a festői helyen mennyi szörnyűség történt!

A Soca völgyet úgy lehet elérni, ha Kranjska Gora-nál felhajtunk a szerpentinre, megyünk 24 hajtűkanyart fölfelé, majd lefelé még negyvenet. A hajtűkanyaroknál kockakő burkolatúak az utak, amelyek itt keskenyebbek mint pl. a Dolomitokban. Nagyon szép a táj. Lefelé, kettesbe rakva túlságosan gyorsult az autó, egyesben pedig lassú volt… De jó lenne nagyobb tapasztalatot szerezni ilyen helyeken! Kerültem a fékezést, de azért a féktárcsán meg lehetett volna sütni egy ökröt részletekben. Szerencsére nincs nagy forgalom, lehet kicsit tökölni az úton.

A túránk kiindulópontja Trenta volt (nem tévesztendő össze az olasz Trento-val). A kisboltnál álltunk meg, a bolt mögött már ott zúgott a Soca. 

A Soca-túra egy jól járható útvonal, nem túl nehéz terepen. Oda-vissza is lehet menni a kiválasztott ponttól, de nyári időszakban buszjárat is igénybe vehető. Trenta fölött a hegyekben van a folyó forrása, és el lehet sétálni akár Bovecig is, ami egy nagyobb település. A klasszikus Soca túra talán az, ha végigmegyünk egy kb. 30 km-es szakaszon a folyó mentén, majd busszal visszatérünk az autóhoz (szálláshoz).

Mi egy max. 20 km-es túrát terveztünk oda-vissza. Azért jönnek be az oda-vissza túrák nekem egy szép, érdekes környezetben, mert így többet lehet látni, új részleteket lehet felfedezni. Nem szeretek átrohanni egy olyan helyen, ami felkeltette az érdeklődésmet.

A Soca trail nevű turistaút tehát a folyóvölgyben kanyarog, időnként egész közel vízhez, néha kicsit eltávolodik tőle. Nem is baj. A fenyőerdők látványa, a dús növényzet, az orchideak, és az alhavasi rétek is fantasztikusak.

A folyót pedig megcsodálhatjuk a víz fölött átívelő függőhidakról. 

Vizet érdemes vinni erre a túrára is, mert nincs útközben bolt, forrás. És bár a Soca állítólag a világ legtisztább folyója, inni azért nem innék belőle, mert elhalad pár tanya mellett, és átfolyik Trentán is.

Gyönyörű a víz, és a folyó különösen szép a szurdokoknál.

A hétvége ellenére sem volt nagy tömeg, bár ez egy népszerű - hiszen könnyen járható -, látványos útvonal. Többen választották azta a lehetőséget, amit mi is, hogy Trentából indulva elsétáltak Mala Konitaig, majd vissza. Ezen a túrán nem érdemes sietni, a látványosabb folyóparti szakaszokon, hangulatos réteken, erdei környezetben felüdülés egy kicsit üldögélni és bámészkodni. A bátrabbak, vagyis inkább a jéghideg vizet jól tűrők fürödhetnek is a folyóban.

Nem volt ugyan nehéz túra, de az éjszakai utazás után egyből belevágni, na, az kicsit nehezítette ennek a 18-20 kilométernek a megtételét. Kicsit aggódni is kezdtem, hogy mi lesz másnap a hegyekben.

Eredetileg ugyan a Soca Trenta fölötti szakaszát szerettük volna bejárni, de a szállásunk és Trenta közötti 50 hajtűkanyar elgondolkodtatott. Úgy döntöttünk, hogy a Vrsic-hágóig megyünk másnap autóval, és onnan majd valami lesz.

Előbb azonban vissza kellett menni a szálláshoz. Az utazás megkezdése előtt kaptam egy  e-mailt, hogy a hágó 18 óráig le lesz zárva, mert egy tradícionális póni versenyt tartanak. A 18 óra az átjött, de a pony race megtévesztett. Azt képzeltem, hogy szerencsétlen pónilovak szekérbe fogva küzdik fel magukat az irdatlan szerpentinen, már Mátét is felkészítettem a látványra, (ami bennem ambivalens érzéseket keltett látatlanul is), de a hágóra felérve, az útlezárás mögött csak egy csomó kempingkerékpáros embert láttunk. Ebben a régióban Pony márkanéven fut az a kerékpártípus, ami nálunk  a Csepel kempingbicikli.

Fáradt póni (pony) várakozik a gazdájára, aki éppen sört tankol a menedékházban.

A verseny after partyját pont a Koca Gozduban tartották, de ez nem volt zavaró egyáltalán.

Na, a túráink leírásást ott szakítottam félbe, hogy majd felmegyünk a hágóhoz, és lesz majd valami. Ez a lesz majd valami valójában a teljes tanácstalanságot tükrözte. Mert ez a helyszín teljesen más volt, mint tavaly a Dolomitokban. Megterveztettem pár rövid túrát a Mapyval, ami készségesen be is dobott mindenféle hegyi körtúrát, de felébredt bennem a gyanú, hogy nem látom igazán az útvonal nehézségeit. Ekkor néztem rá a Bergfexre, ami már kicsit árnyalta a dolgot, mert kiderült, hogy azért T3, T4 szakaszok is jócskán vannak itt a hegyek között.

Na, majd lesz valami, még mindig ott tartottunk a hágón is, amikor körülnéztünk.

Elkezdtünk vizsgálni egy szimpatikus hegyvonulatot, néhány hegyre felfutó utat lehetett látni lentről is. Ránéztünk a térképre, majd a tájra. Térkép: ez jó lenne…majd a táj: na, azon nem megyünk!

Kiválasztottunk egy utat végül. És milyen jó lenne nagyobb tapasztalat a térkép léptékének tájra vetítésében, mert nyilván a “na, azon nem megyünk!” úton találtuk magunkat. Mindegy volt már. És aztán nem is volt annyira nehéz. A hegynyereghez vagy gerinchez közeledve némi gondot jelentett egy meredek oldalon egy hófolt kikerülése, ami után láncos út következett.

Hozzáteszem, hogy arra a napra vörös időjárási riasztást adtak ki a régióra, szélviharok, heves esőzés miatt. Amikor kiértünk a 2000 méteres magasságban húzódó gerincre, rögtön megéreztük a viharos szelet. Az eső csak szemerkélt. Máté próbált rábeszélni, hogy folytassuk az utat, de amikor kiálltam a keskeny gerincre (előttem-mögöttem 500-1000 méter mélység), a szélben teljesen elveszítettem a biztonságérzetemet.

Nem sokan túráztak azon a szakaszon. Mögöttünk egy fiatal pár jött, akik szintén feladták. Majd lefelé menet, a hófoltnál elengedtünk egy fölfelé tartó négyfős svájci csapatot. Máté azt mondta, hogy ők iskolába is így jártak, biztos, hogy mennek tovább. Visszafordultak. Na, legalább nem kell nagyon beszarinak éreznem magam. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a hegyekben nagyon megfontoltan, óvatosan kell túrázni. Ha a szélnek teljesen kitett gerincen kap el minket a vihar, akkor nehéz helyzetbe kerülhettünk volna.

Visszatértünk a hágóra, és megtettünk még két túrát onnan. Felmentünk a Vrsic-re, majd egy hosszabb úton egy viszonylag könnyebben megközelíthető nyeregbe, ahová azért jóval többen túráztak. Itt kicsit letértünk az útvonalról és üldögéltünk a hegyek között. A menedékházban kávéztunk és sütiztünk is. Összességében kiválóan eltöltöttük ezt a napot a hegyekben, és még egy esti séta és pizza is belefért Kranjska Goraban.

Medve találkozik a medvével

Egy legendás történetet örökített meg a festő. Anton Tozbar, akinek a beceneve Medve volt, egy veszélyes medve hajtóvadászata során ugyan halálosan megsebesítette az állatot, de az még utolsó erejével megtámadta őt, majd egy másik vadászt is. Anton állkapcsát a nyelvével együtt letépte.
A férfi túlélte a sérülést, még pár évtizedig élt, története legendás lett a Trenta völgyében.

Kranjska Gora
Vannak jó éttermek, .s egy rövid sétát is megér a város.

Kranjska Gora

Másnap megérkezett a köd és az eső. Úgy döntöttünk, hogy már hazafelé tartva, a Bohinji-tónál eltöltünk egy laza napot. 

Nem éppen az lett belőle.

A köd és az eső miatt nem volt értelme felvonóval felmenni a hegyekbe (a webkamerákon csak átláthatatlan szürkeséget láttunk), ezért addig mentünk a tó mellett autóval, amíg lehetett. Az út végén egy nagy parkoló és turistaközpont található, ahonnan pár izgalmas túrát lehet tervezni. Kinéztük magunknak a Crno jezero tengerszemet, mondván, az nincs messze (térkép, táj, tapasztalatlanség :( ). 

Nos, a túra első szakasza abból állt, hogy egy 300 méter hosszban mentünk fölfelé 600 méter szintet egy kifejezetten meredek hegyoldalon. Megjegyzem, hogy ezeken az ösvényeken egyébként tényleg ajánlott a sisak, mert ha sokan mennek előtted, tehát fölötted, akkor a kőhullás veszélye valós. Szerencsére a tömeg itt nem jellemző.

600 méter fölfelé eddig.

Eleinte lendületesen mentem, aztán egy cikk-cakk után pihenni kellett, majd egy cikk után is szükség volt egy szusszanásnyi időre.

Egy idő után beértünk a ködfelhőbe és eleredt az eső is. Ez azonban nem volt zavaró, mert egy csodálatos fenyőelegyes bükkösbe értünk, ami ködben olyan misztikus jelleget öltött, ami sokáig emlékezetes marad. A turistaösvény ellenére nem sok ember jár ezen a helyen, és sugárzott  valami ősi természetesség, monumentalitás, érintetlenség az erdőből.

Egy fantasztikus erdő.

Úgy tűnik egyébként, hogy , ha ezen a tájon járok, akkor természetesen lenyűgöz a sok természeti szépség, de a hegyi bükkösök mindent visznek.

A visszafelé vezető út megterhelőbb volt, egy szerpentinen ereszkedtünk le, amely nem volt meredek, ellenben köves és hosszú.

A tengerszem

Ez a lazára tervezett nap úgy alakult, hogy mentünk 1100 méter szintet fölfelé, majd lefelé.

Szlovéniáról még annyit szerettem volna írni, hogy ha csak egy barlangot nézel meg, akkor az szerintem a Skocjan legyen. Itt láthatod a világ egyik legnagyobb föld alatti kanyonját, és minden dolinák ősanyját, nagy élmény. Feltétlenül túrázz egy kicsit a felszínen is, ha mást nem, a leghosszabb útvonalon menj vissza a parkolóba, miután kiléptél a barlangból. Mi a Borisz ciklon idején jártunk ott. Félelmetese volt a barlangban és a felszínen zúgó víz.

Tengerpart. Mi Piran helyezz Izolát választottuk, és nem bántuk meg. Természetesen megnéztük Pirant is, de Izola nyugodtabb, barátságosabb. 

A tengernél a legjobb Strunjan melletti partszakasz, ami egy nemzeti park része. Lehet nyugodtan letelepedni, úszni a tengerben, nem tiltott, csak fokozottan figyelni kell a rendre, tisztaságra és talán éjszaka nem szabad ott tartózkodni. 

Profi tipp: A strunjani nagy parkolóhoz kell menni autóval, majd ügyet sem kell vetni az ottani strandra, fel kell húzni a strandcipőt, hátizsákba rakni a strandcuccot, majd Izola felé el el kell indulni a part mentén. Azért kell egy kis ügyesség, azonban nem leküzdhetetlen feladat, és többnyire vízben kell gázolni, de 15 perc után meg is érkezel a magaspart alatti szakaszhoz, ahol kiválaszthatsz egy saját kis partrészt, és viszonylag zavartalanul eltöltheted ott a napot. Ha nagyon vágysz egy kis jégkrémre, ebédre, vagy mosdót szeretnél használni, akkor 15 perc a civilizáció (tengerben gázolva)
Egyéb kényelmetlenség, hogy omlékony a partfal, tehát veszélyes, és a partvonal szűk és köves. És újabban ez lett a tengerpart nudista strandja is, tehát ehhez alkalmazkodni kell, vagy hozzá kell szokni.Mindenesetre a kevés ember, a természetesség, a sok hal a vízben, a nyugalom szerintünk nagyon megéri.

Természetesen a szlovén tengerpart nem vethető össze a horváttal, de Isola és Piran megér pár napot. Sajnos itt is hozzáteszik a mángoldot a burgonyakörethez, de a grillezett húsok és a tengeri ételek finomak. Találsz itt egy  kiváló pizzázót (világ egyik legjobbja volt pár éve), kis kávézókat, ahol a helyiek is ücsörögnek. Ízlett a gibanica is.










Next
Next

Majdnem road movie… Vagy mégis?