Isztambulban minden mozgásban van, mindent mozgásban tartanak. Állandóan mozog az áru, a pénz, mozgatják a nagy tömeget, az emberek maguk is jönnek-mennek, üzletelnek, nézelődnek. Néhány dolog káosznak tűnik számunkra, de van benne rendszer és logika. Vagy nincs, de működik.

Neszebár óvárosa 1983-ban került fel az UNESCO kulturális örökségének listájára.

Számos civilizáció alakította a több mint 3000 éves várost. Eredetileg trák település volt, majd görög gyarmattá vált. Láthatók itt római korra utaló emlékek, és az egyik legfontosabb bizánci város volt a Fekete-tenger nyugati partvidékén. A törököktől 1885-ben került a Bolgár Fejedelemséghez.

A város egyedülálló példája az évszázados emberi tevékenység szintézisének a kultúra területén.

Nem mondanám, hogy hirtelen ötlettől vezérelve utaztunk Izlandra - mert régóta bakancslistámon volt -, de mégis gyorsan jött az ötlet év elején, hogy valamennyire jóárasított (ami persze túlzás, mert Izland azért drága ország) módon lefoglaljunk mindent, repjegyet, szállást, bérelt autót nyárra.

Állok fönt a Zsigen és nézem Verespatakot. Salgótarjánból jövök, rögtön be is ugranak a hasonlóságok. Elsőként az, hogy mindkét település csak távolról szép (bár Verespatak központja fénykorában sokkal szebb lehetett).

Fisz and cipsz egy spanyol kocsmában, füvező családanyák, kedves pincér…

Sevilla-ra több idő jut (és a nap is süt), de valójában öt perc sem kellett, hogy meggyőzzön.